Négykerék blog

Csináld otthon: Olajcsere

2016. február 08. 20:35 - Lengyel Bence

 

Sokan szeretnek egyszerűbb munkákat elvégezni az autó körül és ezzel pénzt megtakarítani. Az olajcsere egy tipikusan ilyen művelet. Elég sokszor van rá szükség autótípustól függően 10-15 ezer kilométerenként ajánlott (tessék elfelejteni a gyár által ajánlott 30.000km-t). Műhelyekben 2-5 ezer forintot is elkérhetnek munkadíj gyanánt, pedig semmi nehéz nincs a műveletben. A szükséges szerszámok: villáskulcs, emelő, támasz (a pótkerék is jó), új olaj, új olajszűrő (ehhez lehet nem ár egy „olajszűrő kulcs”). Fontos hogy az autóba csak a megfelelő olaj kerüljön. A megfelelő olaj kiválasztásában nagy segítséget tud adni az autó gépkönyve, vagy az internet (interneten írtakat kezeljük óvatosan, lehetőleg több forrásból keressük ki, milyen olaj kell az autóba). Az olaj viszkozitása mellett nagyon fontos hogy rendelkezzen a gyártó tanúsítványával, ezt az olaj leírásában vagy flakonján megtalálhatjuk. Pl.: VW 507.00.

olaj.jpg

Alapvető dolog, de inkább leírom, az olajon ne spóroljunk! Nagyon fontos hogy lehetőleg a már jól bevált márkákat alkalmazzuk mivel egy rossz olaj akár a motorunk végét is jelentheti (Mobil, Castrol, MOL, Mannol). Az autóba töltendő mennyiség is megtalálható az interneten, de általánosságba el lehet mondani, hogy 4-5 liter olaj mindig elegendő. Esetleg ha nagyon keverni akarjuk, akkor lehet adalékot adni az olajhoz, de ebből is csak a minőségi adalékot javaslom. A folyamat egyszerű.

  1. Emeljük fel az autót és támasszuk alá, hogy biztosan ne ugorhasson le az emelőről

 cric-hydraulique.jpg

  1. Az autó alatt feküdve az olajteknőn megfogjuk találni a leeresztő csavart, ezt kicsavarva elkezd ömleni az olaj az alátett edénybe.(ne felejtsük el egy kicsit járatni előtte a motort.) FONTOS! A LEENGEDETT OLAJAT NE ÖNTSÜK A LEFOLYÓBA ÉS A KÖRNYEZETBE MÉG KEVÉSBÉ ENGEDJÜK VISSZA MINDENKÉPP SPECIÁLIS/VESZÉLYES HULLADÉKLERAKÓBA VIGYÜK EL. ( A legtöbb MOL kúton átveszik a fáradt olajat.)

 draining_motor_oil.jpg

  1. Amikor elfogyott az olaj akkor csavarjuk le az olajszűrőt és ezt is tegyük biztonságos helyre.
  2. Mehet vissza a leeresztő csavar.(alátét csere javasolt)
  3. Vegyük elő az új szűrőt és az olajat, töltsük meg a szűrőt olajjal és a gumi tömítését is kenjük be.

 bosch_oil_filter.JPG

  1. Csavarjuk vissza a szűrőt
  2. Az olajbetöltő nyíláson keresztül töltsük fel olajjal a motort, a nívópálcával közben ellenőrizzük a szintet.

 3285710885_8d5acf017f_b.jpg

 

 

Fontos leszögezni, hogy amennyiben nem vagyunk biztosak a dolgunkban, ne kezdjünk neki!

34 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://negykerek.blog.hu/api/trackback/id/tr908370700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

datam 2016.02.09. 00:02:57

Nos kerem, kiegeszitenem a leirtakat, mielott baj tortenne. Kezdjuk az elejen. Az autoval megtett kilometerek szamatol fuggoen elofordulhat, hogy vastagabb olajat kell hasznalnunk. 0W-s helyett 5W, 10W-s helyett 15W. Ha elkezdi csipegetni az auto, akkor erdemes surubbre valtani. Nem minden auton ilyen az olajszuro, van ahol csak betet van egy muanyag kupak alatt. Castrol olajat en inkabb hanyagolnam, konnyen bele lehet futni pancsolt olajba, komoly karokat tud okozni. Ha kivetted az olajleereszto csavart, akor tessek rajta alatetet cserelni, igy biztosan nem fog csepegni. Nem szabad tulsagosan megtepni a csavart visszatetel utan, nem kellemes dolog kartelt cserelni megszakadt menet eseten. Erdemes a csavart letakaritani, eleg gyakran magneses, es osszegyujti a spent az olajbol. Adalekanyagokat lehetoseg szerint mellozzuk, nem jol megvalasztott adalekanyag tonkreteheti a motort. Miutan visszakerult a csavar es az olajszuro mehet a feltoltes. Eloszor kb 3 litert erdemes betolteni, varni nehany percet, hogy legyen ideje leerni az olajteknobe. Nivopalca ki, es szintellenorzes. Majd utantoltes, ha szukseges. Jo lenne, ha az ilyen barkacs cikkeket alaposabban irnak meg, ez a leiras alapjan nem keves hibat lehet elkovetni. Ezeknek egy resze csak zavaro, masik resze komoly karosodast okozhat a motorban....

Lengyel Bence · www.negykerek.blog.hu 2016.02.09. 00:29:52

@datam: Részben igazad van de ez a válts sűrűbbre ezt nem tartom jó dolognak 450 ezer van az autóban és még mindig a gyár által javasolt 10W40 van.

Leylandi 2016.02.09. 00:39:12

Pár dolgot pontosítsunk.
Adalékolni nemigen kell az olajat. Adalékolják a gyárak, többmillió dolláros költségen kikísérletezve. Ne akarjunk otthon okosabbak lenni náluk, inkább járjunk utána, melyik márkát és viszkozitást ajánlja a gyártó a mi autónkhoz. Alsó-középkategóriákhoz többnyire 10w-30, 10w-40 a megfelelő. A márkásabb olajakat nagyon hamisítják: megbízható helyen vegyük, hologramot ellenőrizzük!
A kis és közepes autókba 4 l vagy kevesebb kell, ezért elég gyakori a 4 literes kiszerelés. Ne keverjük az olajokat, különösen ne az eltérő viszkozitásút - ásványolaj nem keverhető szintetikussal, mert habosodik.
Az autóval jobb egy szerelőaknára járni, vagy enyhe lejtőn, vízszintesre beállított két pallóra (kétcollos palló kell, az megbírja az autót). Az emelésnél esetleg ferde az autó, és nem folyik ki minden olaj.
A csavar kicsavarása előtt menjünk egy kört az autóval. Melegen kell az olajat leereszteni. Ha felül az olajbeöntőt is lecsavarjuk, gyorsabban folyik le.
Gumikesztyűben dolgozzunk, mert a fáradtolaj rákkeltő. (És forró is lehet, óvatosan kicsavarni a csavart)!
A leeresztőcsavar többnyire 17-es, hatlapfejű. Ne villás- hanem csillagkulcsot használjunk.
Ne kísérletezzünk azzal, hogy üres kannába engedjük az olajat, mert tuti mellé fog menni. Tálca kell (amit oldalán kivágott üres kannából is csinálhatunk). Vizsgáljuk meg a kifolyt olajat: a jó fáradtolaj fekete vagy egész sötétbarna, eléggé híg, jól folyik (gyakran jobban, mint a friss), nem áttetsző és nincsenek szilárd darabkák benne. Ha elég világos, nem homogén, hanem csíkos illetve szürke, akkor valami más is belemegy, aminek nem kéne (üzemanyag, víz). Ha sűrű, szurokfekete, nem homogén, akkor túl ritkán cserélünk.
Az olajleeresztő csavar alátétjét időnként érdemes cserélni, hogy jól tömítsen, és ne kelljen túlhúzni a csavart. Ha rézből van, ki is lehet lágyítani: drótra fűzve gáztűzhelyen épphogy-meggypirosra felmelegíteni, majd beledobni egy pohár vízbe.
Hagyjuk az olajat alaposan lecsepegni, fél órára hagyjuk ott az autót. (Ne indítsuk el, amikor épp nincs benn olaj! Bár így kijön még fél-egy deci olaj a fogaskerekek közül, de nem éri meg. Régen volt mosóolaj, de a mai kényesebb autókba ez nem tehető.)
Az olajszűrő levételéhez célszerszám kell - ilyet magunk is csinálhatunk ékszíjból vagy bicikliláncból és egy vascsőből, de boltban is kapni.
Az olajszűrőben van egy deci olaj, ezt is öntsük ki a többihez, különben biztos leöntjük magunkat vele! Az olajszűrő is veszélyes hulladék - én odaadom az autószerelőmnek, ő elszállíttatja, de önkormányzatok vagy hulladékkezelők is néha gyűjtik.
A csavart törölgessük meg, és óvatosan húzzuk vissza, csak egy kézzel, amíg keményebb erőlködés még nem kell. A karterban könnyű megszakítani a menetet! Aki kíváncsi, mekkora nyomatékkal kell, az akasszon egy méteres rúd végére kétkilós nehezéket, a másik végét fogja meg. Amekkora erővel ez fordítja a rudat a másik végétől mért, használt kulcs hosszúságánál (kb. 20 centinél), akkora erő kell. Az olajszűrő gumitömítését inkább zsírozzuk, és úgy húzzuk vissza, hogy kézzel amekkora erővel be tudjuk tekerni, ott álljunk is meg (a levételhez használt szerszámmal ne tekerjünk befelé rajta!). (Előtte a helyét törölgessük le.)
Az olajbetöltéshez fent használjunk tölcsért, különben mellémegy! (Jó a pillepalack félbevágva is! Csak töröljük ki belőle a vizet.) Töltsük a felső nívószintig (a nívópálcát mindig húzzuk ki, tiszta zsebkendővel töröljük meg, és csak utána visszadugva és kihúzva érvényes a szint, amit másodjára mutat). Indítsuk el a motort, nézzük meg, nem folyat-e, és menjünk vele egy kört, hogy felteljen a szűrő. Állítsuk le vízszintes helyen, várjunk negyed órát, nézzük meg a szintet megint. Az olajnak a két jel között, a felsőhöz közelebb kell lenni - ha nem ott van, pótoljuk, ha a felső fölött van, eresszünk le belőle. (A felső fölött ne legyen, mert kinyomhatja a főtengely-szimmeringet!)
A fáradtolajat öntsük a tálcából zárt kannába, ha maradt a friss olajból, lezárva tegyük el. 2-3000 km-enként ellenőrizzük az olajszintet. Ha nem is megyünk sokat, évente akkor is cseréljük.

Leylandi 2016.02.09. 00:45:47

@Lengyel Bence: én se tartom jó dolognak a gyárilag ajánlottnál sűrűbb olajat - belecsúszhatunk szintetikus helyett a rész-szintetikusba, ami már nem lesz elég jó. Ez a sűrűbb olaj legfeljebb öreg autóknál válik be, amikor alapjáraton már néha fel-felgyullad az olajnyomás-lámpa. (Régen volt kimondottan olajsűrítő adalék ilyen esetre.) Addig inkább töltögessünk utána gyakrabban az ajánlottból.

Fazakas László 2016.02.09. 05:22:19

@datam:
Hááát
- az új autók motorjainak egyik tervezői betegsége az olajleeresztő csavar alatti fém tömítőgyűrű (amely általában aluminiumból /de néha vörösrézből/ van, de egyáltalán nem olcsó). Viszont teljesen felesleges!
Mi lenne ott egyáltalán a valódi funkciója?
Mert például a régi S100-as Skodákon csak egy "kissé kónuszos" olajleeresztő-csavart használtak, ám az ott sohasem csepegett. Amúgy valójában az alátétesnek méginkább nem kellene, mivel ott túlzottan nagy nyomás EGYÁLTALÁN NINCS! Csupán az olaj önsúlya, mint hidrosztatikai nyomás. Kivételesen nem az olajszivattyú után van az a leürítő!
Ha kifelejtik avagy visszateszik a régi gyűrűt, bizony akkor sem okoznak nagy kárt ....
És ha mondjuk - egy év alatt - elcsepegne pl. 2 dl olaj - na akkor mi van? Utána lehet tölteni!

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.02.09. 07:42:41

Csináld magad vakbél operációt is szívesen olvasnánk. Aztán jönnének a kommentben a tuti megoldások.

Balt 2016.02.09. 07:48:10

@Leylandi: Ez hasznosabb, mint a cikk. Még annyit, hogy az olajszűrőből lehetőleg visszacsapószelepest válasszunk:
hu.filtron.eu/index.php/site/menu?cat=79

korzo 2016.02.09. 08:21:36

Ha már úgyis ott vagyunk, légszűrű+pollenszűrő csere is mehet. Ezekből borzalmakat látni néha...

Leylandi 2016.02.09. 08:24:46

@Fazakas László: valódi funkciója a tömítés. Vas a vason nem tömít jól (a kónuszos igen, de azt már jóideje nem csinálnak). Valóban nem nagy a nyomás, én is csavartam már vissza anélkül, amikor egy leejtés után nem találtam meg: a garázsban lett egy olajfolt, tényleg csak 1-2 deci olajból, de ronda. Füvön se mutat jól. Az alátét egyébként alumíniumból is kapható meg rézből is, mindkettő lágy tömítést biztosít a két kemény acélfelület közt, ára pedig 20-100 ft. között - olajcserénél nem ez a tétel, ez inkább igényesség. Én amikor alvázvédőztem az autót, ami rozsdás csavart találtam alul, mind kicseréltem (rugós alátéttel együtt), a többi rozsdafoltot lefújtam passziválószerrel, más meg úgy alvázvédőzik, hogy aláhajol, rápekik, aszt kétévigmégjólesz. Természetesen ha a sufniban a pógár az olajleeresztőt jómegtépi, neki úgy is jó lesz, ahogy a kerékanyákat is lehet nyomatékkulccsal is meghúzni (ma már párezer forintért kapható), meg ha rááll a pógár aszt rugódzik rajt, akkor is eemegy.
A különbséget nyilván érted, máshogy bánik gépekkel egy gépekért rajongó ember, és máshogy például a telepi lopott 30 éves egyesgolf 18 éves, frissen szabadult hm... "tulaja".

Agr3ssor 2016.02.09. 08:32:27

@datam: "Nos kerem, kiegeszitenem a leirtakat, mielott baj tortenne. Kezdjuk az elejen. Az autoval megtett kilometerek szamatol fuggoen elofordulhat, hogy vastagabb olajat kell hasznalnunk. 0W-s helyett 5W, 10W-s helyett 15W. Ha elkezdi csipegetni az auto, akkor erdemes surubbre valtani. "

Krisztusom kegyelmezz!! Azért ezt a tudományos fantasztikumot igazán megtarthattad volna magadnak.
Elhiszem, hogy sokan leragadtak a "Lada-korszakban", amikor a fullszintetikus olajoknak valóban volt hátránya a gyengébbekhez képest, csak azóta eltelt vagy 25 év... Ma már nem szokás a gyenge olajnyomást Mol Botonddal helyreállítani!
És ma az olajnyomástól változó szelepvezérlések és feszülő vezérműláncok korában (átlag autóban is) abszolút felelőtlenség CSUPÁN A FUTÁSTELJESÍTMÉNY ALAPJÁN (ami ugye független a motor állapotától) olyan olajat tanácsolni, ami gyengébben védi a motort!!

Nem is tudom... 2016.02.09. 08:36:50

Aki nem tud 2000-5000 forint munkadíjat rászánni egy olajcserére, annak hanyagolni kellene az autózást. Emelőn átnézik, átrángatják a teljes futóművet, megnézik a kipufogórendszer, a fékek állapotát míg lecsöpög az olaj. Sokszor van motor alsóborítás, sokszor speciális kulcs kell az olajleeresztőhöz, stb-stb. Plusz az iromány tele van hiányosságokkal...

Agr3ssor 2016.02.09. 08:38:07

Mindenki tegye az autójába azt a olajat, amit a gyár tanácsol. És ha van választás, akkor a legjobb minőségűt, a legszélesebb hőmérséklet-tartománnyal...
Ha pl. jó bele 0W-30, 0W-40, 5W-40, 5W-30, 10W-40, akkor én a 0W-40-et tenném. Ha elkezdi csipegetni, az sem baj. Ami az olajlehúzó-gyűrű mellett elveszik, az attól még elvégzi a kenési feladatát a hengerfalon, ezáltal jelentősen lassítja, vagy meg is állítja a további kopást... Lehet a 10W-40-est nem csipegetné, csak tovább gyorsítaná a kopást... Mindenki döntse el maga, melyik a jobb...

Gyűrött Papír 2016.02.09. 08:58:02

Azon felül, hogy minden leírást ki lehet egészíteni disszertáció méretűre, ez több kérdést felvetett, mint eloszlatott. A legutolsó mondat pénzt spórolhat. :)
Az olajszűrőt tényleg fel kell tölteni előtte?
5. ponthoz: mivel kell bekenni a tömítést?

altalaj 2016.02.09. 10:21:41

A Volkswagen GOLF V. német nyelvü szerelési utasítása azt írja ,hogy az olajszűrő motoroldali felfekvő felületét hideg zsírtalanítóval tisztítsuk meg , továbbá az olajszűrő gumitömítését vékonyan olajozzzuk meg becsavarás előtt.

2016.02.09. 10:22:47

Valóban kérdéses, hogy érdemes-e spórolni az 5ezer forintos szerelési díjon? Pl. Focus esetében az alsóburkolat lebontásán kívül a turbó csövét, légszűrőházat is le kell bontani, kell vagy ötféle elég ravasz idomú csavarkulcs stb. A fáradtolaj, szűrő ártalmatlanítása is ránk marad. A MOL sehol nem veszi át évek óta és a helyi veszélyes hulladék begyűjtésnél is tiltólistán van az olaj és az olajjal szennyezett dolgok.
Egyetlen ok, amiért nem bíznám feltétlenül ezeket szerelőre, az azért van, mert kókányok. Nem engedik le rendesen, nem engedik le a szűrőből is a maradék fáradtolajat, vagy akár el is sumákolják az egész cserét.
Ha van megbízható szerelő, akkor inkább csinálja ő!

Gyűrött Papír 2016.02.09. 10:35:11

@abcd1234: "Nem engedik le rendesen, nem engedik le a szűrőből is a maradék fáradtolajat, vagy akár el is sumákolják az egész cserét."
Én a múlt héten cseréltettem és elég hideg volt ahhoz, hogy az udvaron álló kocsiban lehűljön az olaj a leeresztés megkezdésére. Meg mennyi időt szánnak arra, hogy foglalja az állványt?
Megcsinálnám magam (a pollen és légszűrőt már magam cserélem :), de hely nincs, mocsok és szennyezés lenne dögivel, a szerelőtől meg begyűjtik (elvileg).
Megint csak a bizalom kérdéséhez jutunk.

eßemfaßom meg áll 2016.02.09. 11:16:23

@datam: "hogy vastagabb olajat kell hasznalnunk 0W-s helyett 5W, 10W-s helyett 15W" jaja, semmi nem tesz jobbat az autónak mintha sürűbb olajat kell elkezdenie a szivattyúnak körbenyomni hidegindításkor.

eßemfaßom meg áll 2016.02.09. 11:30:05

@Fazakas László: "de egyáltalán nem olcsó" kerül vagy 100Ft-ba

eßemfaßom meg áll 2016.02.09. 11:33:46

@Nem is tudom...: "Aki nem tud 2000-5000 forint munkadíjat rászánni egy olajcserére"

és aki tud de nem akar elmenni szervizbe, várni, fizetni (akármennyit) majd hazamenni egy olyan dologért amit otthon délután fél óra alatt (ebből 5 perc élőmunka) maga megcsinál?

eßemfaßom meg áll 2016.02.09. 11:37:09

@abcd1234: "Focus esetében az alsóburkolat lebontásán kívül a turbó csövét, légszűrőházat is le kell bontani, kell vagy ötféle elég ravasz idomú csavarkulcs stb." akinek ilyen van az vigye szervizbe, a maradék 500 autótipusnál meg nem kell hozzá semmi spéci eszköz csak ki kell 1db szabványos csavart tekerni aztán vissza, ezt bárki meg tudja csinálni.

2016.02.09. 11:38:50

@eßemfaßom meg áll: Hát az a fél óra - mondom pl. egy Focusnál- inkább 3-4 óra, ha nem vagy begyakorolva. Alsó burkolat leszedés, turbó cső lebontás alul-felül, levegőszűrő kiszedés. Egy csomó csavarhoz dupla kardános rövid nyelű spéci kulccsal férni hozzá és negyedeket lehet rajta tekergetni. Szerintem ennyi szívás ötezerért sok.
Magadnak csinálod akkor biztos lehetsz a minőségi munkában, de amúgy szívás.

eßemfaßom meg áll 2016.02.09. 12:36:12

@abcd1234:

eßemfaßom meg áll · tahobloggerek.blog.hu
2016.02.09. 11:37:09
@abcd1234: "Focus esetében az alsóburkolat lebontásán kívül a turbó csövét, légszűrőházat is le kell bontani, kell vagy ötféle elég ravasz idomú csavarkulcs stb." akinek ilyen van az vigye szervizbe, a maradék 500 autótipusnál meg nem kell hozzá semmi spéci eszköz csak ki kell 1db szabványos csavart tekerni aztán vissza, ezt bárki meg tudja csinálni.

Leylandi 2016.02.09. 14:02:30

@Agr3ssor: "Ha pl. jó bele 0W-30, 0W-40, 5W-40, 5W-30, 10W-40, akkor én a 0W-40-et tenném."

ööö... azért ez nem ilyen egyszerű:-)
Az első kódszám azt a hozzátartozó hőmérsékletet adja meg, amelyiken az olaj még éppencsak szivattyúzható, dermedés előtt. Egy 0W-s mínusz 40 fokon kezd szivattyúzhatatlanul besűrűsödni, egy 10W-s mínusz 30 fokon.
A második szám az üzemi hőfokon (100 fok körül) mért viszkozitás kódja. Pl. egy 40-es viszkozitás-fokozatú olaj 12,5 mm2/s (kinematikai) viszkozitású. Precízebb, pontosabb illesztésű, finomabb (ált. nagyobb teljesítményű) motorokhoz hígabb olaj (30-as) való, ami a pici hézagokban is tud kenni, a többihez, ahol nagyobbak a hézagok, ált. 40-es, sűrűbb.

Fentiekből látszik, hogy ha nem mész sokat nagyon hidegben, akkor sakálmindegy, 0W-s vagy 10W-s olajat használsz. Ha pedig nagyon finom illesztésű a motorod, és 30-ast javasolnak hozzá, akkor csak kib.szol vele, ha helyette 40-est teszel bele, mert a szűk helyeken nem ken rendesen. Tehát a 0W-40-es NEM JOBB, mint a 0W-30-as, hanem MÁS autóba való.
Summa summárum: azt a viszkozitású olajat kell beletenni, amit a gyár javasol.

Leylandi 2016.02.09. 14:12:06

@Nem is tudom...: "Aki nem tud 2000-5000 forint munkadíjat rászánni egy olajcserére, annak hanyagolni kellene az autózást."

Add hozzá, amivel esetleg átb.sznak (gyengébb minőségű olajjal a SHELL feliratú hordót folyton utántöltik:-) ).
Valóban üzemmeleg-e az autó, amikor cserélnek? Kicserélik-e a szűrőket? Hozzávaló szűrőt tesznek-e? (Gyakori trükk a suzuki 1,3-asba 1.0-s motorhoz való kisebb szűrő használata, a felfogatásuk ugyanaz.) Nem tépik-e agyon a csavarokat? (De. Az ilyet jellemzően kezdő tanoncokkal csinálják, az tuti minden csavart agyontép.)

"Emelőn átnézik, átrángatják a teljes futóművet, megnézik a kipufogórendszer, a fékek állapotát míg lecsöpög az olaj."

Micsinálnak???:-o
Először is, a teljes futómű-átvizsgálást ha kéred, azt neked szépek kiszámlázzák, ha meg nem kéred, nem foglalkoznak vele. A féket meg még nagyon ismerős haverbratyó is csak akkor nézi meg olajcsere alatt, ha fölszólítod rá, vagy már megszokta, hogy te azt szereted. Különben csak rávágják, hogy megnézték, merhát végülis fogott, amikor az emelőre rájártak, nem estek le a túlfelén vele...

eßemfaßom meg áll 2016.02.09. 16:25:18

@Leylandi: "Fentiekből látszik, hogy ha nem mész sokat nagyon hidegben, akkor sakálmindegy, 0W-s vagy 10W-s olajat használsz"

Ez spec nem igaz. Amiket írtál számok azok a hidegindithatóságot jelölik, azt ahol már el se indul az olajszivattyú vele, nem azt, hogy ott már jól is érzi vele magát az autó. A 0W-s olaj +20 fokos indításnál is hamarabb éri el az ideális állapotot mint a 10W-s. Ha a te elméletedet követnénk akkor a magyar átlagautós akár 25W olajat is használhatna, azzal is beindul az olajszivattyú -15ig.

Burgermeister 2016.02.09. 18:54:41

Az volt hogy felöntöd, nivót csekkolod, beinditod, járatod 1-2 percig majd leállít, vár, ujra csekkol nívópálca és utántölt mivel az olajszűrő is felvesz vmennyi olajat.

Agr3ssor 2016.02.09. 18:56:45

@Leylandi: Szövegértelmezési problémáid vannak barátom, mivel direkt azt írtam, hogy HA BELE VALÓ mindegyik olaj (tehát a gyár javasolja), akkor én bizony azt tenném bele... Nem pedig 40-est raknék olyan autóba, amibe kizárólag 30-as a gyári előírás... Kélek ne támadj olyannal, amit én soha nem állítottam...

Mellesleg hatalmasat tévedsz a "sakálhideges" hasonlatoddal... Tök jó, hogy tudod ezeket a számokat, csak éppen nem a szélső értékek számítanak. Lehet, hogy egy 10W-s olaj használható, vagy más néven szivattyúzható -30 fokon, ettől függetlenül már -5 fokon is lényegesen jobban besűrűsödik, mint akár egy 5W-s... Hidegen nyilván minden létező olaj sz@r, csak éppen nem mindegy mennyire... És habár szabad használni a 10W-s olajat -10 fokban, attól még egy 5W-s, pláne egy 0W-s sokkal jobban óvja a motorodat hidegindítás után.
Nem nagy különbségek ezek, csupán pont az múlik rajta, hogy a motor 150-200-at megy e el, vagy 400-500ezret...

Agr3ssor 2016.02.09. 19:03:45

@Leylandi:

www.youtube.com/watch?v=cL6uMHqSSJ4

Nesze haver, nézegesd!! Ez csak -22 fok, tehát az összes olaj használható elvileg. Képzelheted, hogy azok a 15W-10W-s retkek mennyire kenik a motorodat indítás után. A pohárból alig folynak ki... De a mm-es illesztések között biztosan jól áramlanak/kennek...
De sok ilyen vidi van fent, nézelődj!

Leylandi 2016.02.09. 19:52:20

@eßemfaßom meg áll: a mai magyar teleket alapul véve, mínusz tíz fokban a 365-ből kb. 5 napon kell indítani, ennél hidegebben meg két napon. De csak annak, aki nem áll garázsban, mert napközben még ilyen hideg sincs.

"Ha a te elméletedet követnénk akkor a magyar átlagautós akár 25W olajat is használhatna"

Ha valóban az én elméletemet követnénk, akkor MINDENKI A GYÁRILAG JAVASOLT OLAJAT használná, és nem ötletelne. Én ugyanis fennebb ezt

Leylandi 2016.02.09. 19:56:10

@Agr3ssor: "Szövegértelmezési problémáid vannak barátom"
"Kélek ne támadj olyannal, amit én soha nem állítottam..."
"Mellesleg hatalmasat tévedsz"
"Nesze haver, nézegesd!!"

WTF???
Hát téged meg ki bántott?
Csak beszélgetünk...
Használtam én rád ilyen kifejezéseket?
Nem.
?

eßemfaßom meg áll 2016.02.09. 21:15:40

@Leylandi: Ok, nem érted mit jelent a szám a W előtt. Csak akkor ne adj tanácsokat :)

Leylandi 2016.02.09. 23:20:30

@eßemfaßom meg áll: O.K., épp ellenkezőleg. Láthatólag Te nem tudsz semmit (és ha rávilágít valaki, még meg vagy sértődve), és te akarsz adni tanácsokat.

eßemfaßom meg áll 2016.02.10. 10:58:02

@Leylandi: Azt kellene felfognod, hogy az olajnak nem az az elsődleges funkciója, hogy képes legyen egyáltalán elindulni a szivattyúban (ezek azok a hőmérsékletek amiket írtál) hanem az, hogy elérjen mindenhova és kenni tudjon. Gyakoratilag amig nem 100fokos az olaj (és ott éri el az ideális állapotát) addig mindig előnyben van a kisebb w értékü olaj, hideginditásnál pedig durva különbségek vannak, -10fokon az 5w olaj harmadannyi idő alatt körbeolajozza a motort mint a 15W pedig hát még a 15w is -20fokos szivattyúzhatóságot tud.

Szóval az egy dolog, hogy akár a 15w40-el is elindul a verda -20ban, ettől még sokkal hamarabb lesz rendes kenése a motornak 5W40-el még +20fokon indítva is és gyakorlatilag az egyik legkényesebb időszak a motornál az indítás, minél hamarabb lesz kenés annál kevesebbet szenved(kopik) a motor.
süti beállítások módosítása